Fogadó nap: előzetes egyeztetés alapján

Szinkronúszás  Monoron

"A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. 

A sport tehát mindenre megtanít."
Ernest Hemingway 



SZERELEM A VÍZ IRÁNT… SZINKRONÚSZÁS


A szinkronúszás az úszósport azon ága, ahol a vízi versenyzők művészien végrehajtott csoport- vagy egyéni gyakorlatokat mutatnak be zene kíséretében. Az úszás, a balett és a gimnasztika együttesének tekinthető szinkronúszás – más néven műúszás vagy vízibalett – során a cél az, hogy hajlékony mozgásuk összhangban álljon a kísérő zenével és egymással. A versenyszámok egyéni, páros, csapat- és szabadkombinációs kűrgyakorlatokból állnak, az olimpiákon azonban csak páros és csapatgyakorlatok vannak.

A szinkronúszás 1984-től olimpiai sportág.

*-*-*-*-*


SZERELEM A VÍZ IRÁNT…ÚSZÁS


Az úszás sporttevékenység, amit versenyszerűen is lehet űzni, de szabadidős tevékenységként, valamint egészségmegőrzési -fenntartási célból is sokan kedvelnek. Az egyik leghatékonyabb mozgásforma, hiszen a legtöbb izomcsoportot egyszerre mozgatja meg. Kicsi a sérülés és a túlterhelés veszélye. Gerinc- és mozgásszervi bántalmakban szenvedőknek, baleseti, ill. keringési rehabilitációban részesülő pácienseknek szokták gyógyászati célból javasolni.
Az úszás az egyik legfontosabb sport melyet nem lehet elég korán elkezdeni. Az úszás egy olyan sportmozgás, amelyet egész életünk során űzhetünk.

*-*-*-*-*

Óráink

Edzés óráink két részből állnak. 

45 perc szárazföldi gimnasztika, erősítés, nyújtás, balett...

60 perc vizes edzés - 15 perc úszás, 45 perc szinkronúszás elemek


Szárazföldi edzés

Vizi edzés

Miért érdemes szinkronúszást tanulni?

KINEK AJÁNLOTT?


A szinkronúszást 6-8 éves korban ajánlott elkezdeni, de tízéves kor felett is érdemes megpróbálni. Nélkülözhetetlen, hogy a kislány, vagy kisfiú három úszásnemben (gyors, hát, mell) jól tudjon úszni, legyen vízbiztonsága. Előnyt jelent a balettos, gimnasztikás, tornász múlt, a jó zenei érzék és a jó mozgáskultúra. A kezdőknek általában heti minimum 2 x 2-3 óra javasolt.


MILYEN KÉPESSÉGEKET FEJLESZT?


Állóképességet;
mozgáskoordinációt;
hajlékonyságot;
koncentrációs képességet;
dinamizmust;
művészi érzéket.

ELŐNYÖK ÉS HÁTRÁNYOK

Előnye, hogy – mivel itthon még kevesen űzik – hazai versenyeken gyorsan sikerélményhez jutnak a gyerekek. Hátránya, hogy a nemzetközi szintű tudás elsajátításáig nagyon hosszú a folyamat, más sportágakhoz képest is sok kitartást és szorgalmat igényel.

Legfrissebb híreink


2023 KARÁCSONY

2023 - HONVÉD KARÁCSONYI SZINKRONÚSZÓ VERSENY

Első megmérettetésünk december 17-én a BHSE által rendezett*2023- HONVÉD KARÁCSONYI SZINKRONÚSZÓ VERSENYEN*

11 versenyzőnk vett részt, az alábbi eredményekkel:

Páros gyakorlatsor versenyszám -Baranyai Flóra 5. hely, Szentpéteri Sára 5. hely

Kötelező versenyszám -Baranyai Nóra 1. hely * Baranyai Flóra 2. hely * Kovács Zita 2. hely * Vízteleki Anna 2. hely * Molnárfi Laura 3. hely * Szentpéteri Sára 4. hely * Molnárfi Gréta 5. hely * Tóth Sára 5. hely * Szabó Viola 6. hely * Varga Eszter 7. hely * Lakatos Janka 11. hely *

Gratulálunk! nagyon szép teljesítmény. Büszkék vagyunk Rátok, így tovább lányok!

Monor városi uszoda

A különleges és látványos építészeti megoldásokkal kialakított monori uszodában egy 2,2 méter mely, 25 x 16 méteres vízfelület várja a sportolni, kikapcsolódni vágyó közönséget. A 25-27 Celsius-fokos, feszített víztükrű medencében egyesületünk jelenleg az 1 - 2 sávot foglalja el heti két alkalommal 1-1 órában.

Indul a 2023-24-es sportév

2023.09.05

Indul az új sport év, melyet két hét erősítő szárazföldi és vízi edzéssel kezdünk. 


Támogatóink


© 2023 Szerelem a víz iránt... Minden jog a szinkronúszásra fenntartva...
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!